Sötét fellegek – energiaköltségek drasztikus emelkedése

A 2021-es évben az energiaárak jelentős növekedése (több mint 50%!) volt megfigyelhető a hazai és nemzetközi árupiacokon. Ez a villamos energia, valamint a földgáz kereskedői áraiban egyaránt megjelent.

Mi okozta az ár növekedést és várható-e árcsökkenés?
• CO2 kvóták árának emelkedése,
• EU elkötelezettsége a gazdaság és energiapiac zöldítésére
• Mo-on bevezetésre került Energiamegtakarítási Kötelezettségi Rendszer,.
A felsorolt 3 pont együttesen felelős a hirtelen árváltozásért, hatásuk hosszú távon is érvényesülni fog. Úgy tűnik, hogy az elmúlt évekre jellemző energiaárak már nem fognak visszatérni.

A hazai vállalkozások döntő többsége 1-2 éves energiaszerződésekkel rendelkezik, amelyek évfordulója jellemzően megegyezik a naptári évvel. Október-november környékén aktuálissá válik a szerződések megújítása és az új árak rögzítésre kerülnek.

Mit tehet a vállalkozás ebben a helyzetben?
1. Tudomásul veszi az áremelkedést és megpróbálja érvényesíteni értékesítési áraiban. Az áremelés azonban nehezen elfogadtatható, hiszen ezzel a cég versenyképessége komoly veszélybe kerül.
2. Az energiahatékonyság növelését stratégiai célként fogalmazza meg.

Mi kerüljön bele feltétlenül a stratégiai célok közé? Miért a sűrített levegős rendszerek jelentik az egyik legnagyobb megtakarítási potenciált?
Jellemzően az ipari termelőüzemek villamosenergia fogyasztásának 10-30%-t a kompresszorok és a kompresszorházban található kiegészítő berendezések teszik ki.
25 év alatt összegyűlt tapasztalataink szerint, 20-50%-os hatékonyságjavulás (költség-, energiafelhasználás csökkenés) érhető el a felsorolásban szereplő beavatkozások tudatos és alapos végrehajtásával:
• szivárgások felkutatása és megszüntetése,
• nyomás minimalizálása,
• csőhálózat megfelelő méretezése, amennyiben szükséges átalakítása,
• hatékony kompresszor(ok) alkalmazása,
• felülrendelt kompresszor vezérlés,
• megfelelő szárítási technológia a levegőminőségi igények figyelembevételével,
• automatikus elzárószerelvények alkalmazása a termelési területen (idő vezérelt, kapcsolós, PLC vezérelt).

Nemzetközi példák (best practice) azt mutatják, hogy az ideális beruházási költségvetés -amelyet az energiahatékonyság növelésére fordítanak- eléri az éves energiaszámla 10%-nak megfelelő összeget. Természetesen lehet ennél magasabb is az arány, de kevesebb nem fog érezhető változást okozni.

A Press Air Kft. a teljes folyamatban képes támogató segítséget nyújtani, kiegészítve az elérhető adókedvezmények, támogatások bemutatásával és adminisztratív kezelésével.

Kérje Ön is a Press Air Kft. szakértő segítségét!